Keresés:
Műhely

Gondolatok


2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 2006 2005 2004 2003 2002 2001 2000 1999 1998 1997 1996 1995 1994 1993 1992 1991 1990


„Amennyiben bármely felelős politikai hatalom népességét békeidőben egy atomerőmű baleset súlyos kockázatának teszi ki, ördögi körbe kerül, nem is csak az állandóan fenyegető gazdasági és politikai csőd miatt, hanem olyan ellenségekkel szemben is, akik nukleáris zsarolásra szánták el magukat.”
Paul Virilio (Tillmann J. A. fordítása)

„Csillagfényes, havas téli éjszakán nézni az égboltot. A végtelen kicsiséget lehetett is megtanulni, a magunk végtelen kicsinységét. Soha-soha nem oly szép az éjszaka, mint csillagfényes havas, téli éjjel, mikor teljes csönd van, s ezt még egy-két kutya távoli szóváltása vagy a gyöngybagoly érces köszörülése sem zavarja. Évtizedek óta hajszolom a csöndet. Tényleg tudja az emberiség, hogy mi mindent veszített?”
Gánti Tibor

„Ha abból az alaphelyzetből indulunk ki, hogy a lét megismételhetetlen valóság, akkor különösképpen fontos szerepet kell tulajdonítanunk az alkotás mozzanatok kezdeti változatának, amit egyszerűen vázlatnak szokás nevezni. A valóság megközelítésének egyfajta megjelenítési formája, a megismerő vágy kapcsolatteremtő mozdulatainak egyike; bensőséges aktus. Értékei: a közvetlenség, a hitelességre való törekvés, a megismételhetetlenből fakadó kényszer elfogadása. Tökéletlensége a valósághoz képest nyilvánvaló szegénysége. Ez a teljességnélküliség sajátos hiányérzetet szül, amely aktivitásra serkent, továbbfejlesztésre ösztönöz.”
Cziráki Lajos

„Mentem a fák közt, egy utolsó alkonyaton, emberekkel elegyedtem szóba, ahogy kacsák vagy vadludak egymás után húzogatták a nadrágunk szárát, mert előtte pár falat kenyeret ejtettünk nekik, s elnéztem a tó hídján azt a valakit, aki napra nap egy nagy papírzsákkal megjelenik, aztán ennivalót szór. A Jakab-kert kolosszális zajai hallatszottak: mintha ismeretlen célú gépek szólnának. Pedig csak seregélyek s valamiféle rigók voltak azok, két fán. Ezer és ezer ilyen madár. És a számlálatlan bokor és fa. Ott és egyebütt. A gyerekkorom fáj, itt, ahol ötvenegyedik éve élek – hol én is éltem és nem élek, jól idézem, akit idézek?, nem, nem, de hát így válik természetté a költészet is…”
Tandori Dezső

„Talán kissé meglepőnek tűnhet, de nemcsak látni kell »megtanulni«, hanem ugyanilyen kritikus periódusokat találhatunk a  többi érzékelés idegi központjának érésénél is. A fájdalmat is »megtanuljuk«, mint ahogy a differenciált hallás sem automatikus tulajdonsága a hallórendszer kéreg alatti állomásainak és a hallókéregnek. Utóbbinak embernél sajátos vonatkozása is van, hiszen a hallás, illetve hangingerek, beszédhangok mint specifikus ingerek, nemcsak a hallás érzékelésének megfelelő kifejlődéséhez nélkülözhetetlenek, hanem, mint a klinikai megfigyelésekből tudjuk, a beszéd kialakulásához is szükségesek.”
Hámori József

„Az igazság titok, mindig is titok. Nyilvánvaló igazságok nincsenek. Szabadság csak ott létezik, ahol az ember nem rabja önmagának, ahol nincsen szégyen és önsajnálat; ezért minden egyenes ember szabad lehet, és senki sem foszthatja meg szabadságától, ha azt saját maga nem akarja. Az erőszak, melyet mintegy saját szabadsága kifejezéseként akar alkalmazni, valójában megsemmisíti ezt a szabadságot, hiszen ahol erő van, ott szabadság nincs; szabadság ott van, ahol lelkiismeret, és ahol dolgainkért nem kell szégyenkezni önmagunk előtt.”
Andrej Platonov (Pétercsák Maxim fordítása)

„Az orosz szellemi gondolkodás a 19. és 20. század elején folytatott vizsgálódásai az orosz eszme létezéséről tanúskodnak, és megfelelnek az orosz nép karakterének, küldetéstudatának. Az orosz nép alapvető jellemvonásai, valamint lelki alkata szerint vallásos nép. Vallásos nyugtalanság jellemzi a nem hívőket is. Az orosz ateizmus, nihilizmus, materializmus vallásos színezetet öltöttek. Egyszerű, népi származású emberek, midőn elfordultak a pravoszláviától, tovább keresték Istent, az Isteni Igazságot, az élet értelmét. Az oroszoktól idegen a franciák kifinomult szkepticizmusa. Az oroszok hívők maradnak akkor is, amikor a kommunizmus materializmusát hirdetik. Sőt, még azok az oroszok is, akik nem pravoszláv vallásúak és az egyház ellen hajszát folytatnak, még azok lelke mélyén is megmarad egy, a pravoszláv egyház által formált vallásos réteg.”
Bergyajev (Sey István fordítása)

„A »szabadság« szó »pozitív« értelme az egyénnek abból a vágyából fakad, hogy saját magának az ura legyen. Azt szeretném, ha életem és döntéseim rajtam múlnának, nem pedig holmi külső erők határoznának rólam. Saját akarati aktusomnak kívánok eszköze lenni, nem pedig másokénak. Szubjektum, nem pedig objektum óhajtok lenni, szubjektum, amelyet saját gondolatai, saját tudatos céljai irányítanak, s nem külső okok mozgatnak. Valaki akarok lenni, nem pedig senki: cselekvő, aki maga dönt, nem pedig róla döntenek; azt akarom, hogy önmagamat én irányítsam, nem pedig a külső természet vagy más emberek, mintha csak dolog volnék, állat vagy rabszolga, aki nem tudja eljátszani az ember szerepét, vagyis aki nem tud önálló terveket és célkitűzéseket kialakítani illetve megvalósítani. Legalábbis részben erre gondolok, amikor azt mondom, hogy racionális lény vagyok, és éppen értelmem az, ami engem, mint embert, a világ többi részétől megkülönböztet. Mindenekelőtt pedig tudatában akarok lenni önmagamnak, mint gondolkodó, akarattal rendelkező, cselekvő lénynek, aki felelősséget vállal döntéseiért, és aki meg is tudja indokolni őket, eszményeire és céljaira való hivatkozással. Annyiban érzem szabadnak magamat, amennyiben úgy vélem, hogy ez rám nézve igaz, és annyiban érzem magamat rabnak, amennyiben úgy vélem, hogy ez nem vonatkozik rám.”
Isaiah Berlin (Erős Ferenc fordítása)

„Jól emlékszem Oroszország síri csöndjének éveire, a kilencvenes évekre, lassú araszolásukra, beteges nyugalmukra, mélységes provincializmusukra, a lassú örvénylésre, a halódó század végső menedékére. Emlékszem a reggeli teázás közben Dreyfusról folytatott beszélgetésekre, Esterházy és Picard ezredes nevére, az egy bizonyos Kreutzer szonátáról való titokzatos vitákról, és arra, hogy bennem a dinasztiaváltás érzetét keltve, hogyan váltották egymást a karmesterek a csupa üveg pavlovszki pályaudvar magas pulpitusán. Emlékszem a mozdulatlan rikkancsokra, akik nem kiáltoztak, nem moccantak, hanem olyan esetlenül álltak a sarkon, mintha a járdához nőttek volna, emlékszem a szűk konflisokra, a harmadik utasnak való pótülésükkel; és a kilencvenes évek, egyik a másikhoz, szétszakított, ám lemondó semmiségük, beteges, veszendő provincializmusuk miatt mégis egymáshoz tartozó képekként állnak össze a képzeletemben.”
Oszip Mandelstam (Bratka László fordítása)

„Nem is olyan régen a szellem vagy lélek »létezését« szenvedélyesen tagadta volna a legtöbb fizikus. A mechanisztikus, vagy általánosabban, a makroszkopikus fizika és kémia ragyogó sikerei beárnyékolták azt a nyilvánvaló tényt, hogy a gondolatok, vágyak és érzelmek nem anyagból vannak, s majdnem általánosan elfogadott volt a fizikusok között, hogy semmi sincs az anyagon kívül. Ezen hit rövid foglalata volt az a meggyőződés, hogy ha ismernénk egy adott időpontban minden egyes atom helyzetét és sebességét, kiszámíthatnánk a világegyetem jövőbeni alakulását. Még ma is vannak ennek a nézetnek képviselői, bár kevesebben a fizikusok, mint – elég ironikus módon – a biokémikusok között.”
Wigner Jenő (Tóth Konstantin fordítása)

„Egymással élünk; egymáshoz igazodva, egymásra reagálva cselekszünk; de mindig és minden körülmények között egyedül vagyunk. A mártírok egymás kezét fogva mennek be az arénába, de egyedül feszítik őket keresztre. Az ölelkező szerelmesek elkeseredetten próbálják elszigetelt eksztázisukat egyetlen, önmaguk fölötti átlényegülésbe olvasztani: mindhiába. Lényegéből fakadóan minden megtestesült lélek arra van ítélve, hogy magányosan szenvedjen és örüljön.”
Aldous Huxley (Molnár Miklós fordítása)

„Újrateremteni a megélt életet: megújított élet. Az esemény összeáll, porszem isten szemében, amit mostantól fogva száz évig és még egy napig próbál majd kísérni, gömb alakú, szivárvány színű gyöngyházvilág. Fordítsd meg az üveggömböt és a hó lassan visszahullik a kvarclevegőben. Metaforák gyűlnek. Ténygolyócskák pottyannak az elme tiszta poharába, kibomlanak, szirom után szirom, piros, kék, zöld, rózsaszín és fehér – papírvirágok, egy világ illúzióját keltik. Minden világ megkoronázza a maga királyait, megkoszorúzza a maga isteneit.”
Sylvia Plath (Lázár Júlia fordítása)

„A napjainkban űzött sportok közül majdnem mindegyik versenysport. Nyerésre játszol, és a játéknak nem sok értelme van, ha nem teszel meg minden tőled telhetőt e nyerés érdekében. Amíg a falu gyepén bíztatod csapatodat, és nincs szó lokálpatriotizmusról, lehetséges csupán a szórakozás és mozgás kedvéért játszani; ám amint a presztízskérdés kerül előtérbe, amint úgy érzed, hogy magadra vagy csapatodra nézve szégyen a vereség, a legvadabb harci ösztönök szabadulnak el. Bárki tudja ezt, aki akár csak egy iskolai futballmérkőzésen is játszott valaha. Nemzetközi szinten a sport igazi háborús vetélkedés. De nem is annyira a játékosok viselkedése érdekes itt, mint inkább a nézőké; és túl a nézőkön, a nemzeteké, melyek őrjöngésig gerjesztik magukat eme abszurd versenyeken, és komolyan el is hiszik – legalábbis rövid időszakokra –, hogy a futás, az ugrás és egy labda rugdosása valóban a nemzeti kiválóság értékmérői.”
George Orwell (Molnár Zoltán fordítása)

„Hogy az ember csak az embertársával együtt ember, az nem csak az emberrel megtörténő véletlen, nem csak velejáró tény, nem csupán adottság, amellyel az ember vitázhat, így vagy úgy megegyezhet. Az ember már »hazulról«, eredetileg, embervoltából következően csak embertársával együtt képezi az embert, nélküle nem az. Embertársával nem egy, nem azonos lény, hanem vele együtt-való, ő az egyik fél, embertársa a másik.”
Karl Barth (Szathmáry Lajos fordítása)

„A fizika kétségtelen sikerétől indultunk és rákérdeztünk arra, hogy mi lehet a fizikán túl. Most egy átfogó szellemi valóság gondolatából indulunk ki és meg kell magunktól kérdezni, miért olyan sikeres a fizika. Ezzel voltaképpen csak egy, az előbbitől különböző helyen szállunk be a körjáratba. Empirikusan véges tudással rendelkező létezőknek ismerjük magunkat. Szeretnénk tudni vagy hinni, hogy az csak a felszíne egy mélyebb, »végtelen« valóságnak. De jelenségeinkkel mint véges létezőkkel olyan szabályok adódnak számunkra, melyek szerint a valóságot véges tudásban, véges alternatívákkal tudjuk tükröztetni. Eddig úgy tűnik, hogy ezek a kvantumelmélet törvényei. A felvilágosodás semmilyen igazi vívmányát sem áldozta fel az az út, mely bennünket a fizikán túlra vezet. Csak egy racionális érv valódiságának a kritériumát kell óvatosan kezelni.”
Carl Friedrich von Weizsäcker (Balogh Vilmos Szilárd fordítása)

„Ez a művészet örök eredete, hogy az ember szemben találja magát egy formával, és az őáltala művé akar lenni. Nem lelkének szüleménye, hanem jelenés, amely lelkével találkozik, és szólítja annak hatóerejét. Az embernek egész lényével kell megtennie a tettet: ha megteszi, ha egész lényével mondja ki az alapszót a megjelenő alaknak, akkor a hatóerő az útjára indul, létrejön a mű.”
Martin Buber (Bíró Dániel fordítása)

„Az ablakok a ház szemei. Ki- és bebámulnak tested börtönéből. Sosem egyirányú folyamat. A látás pedig feltételezi a lerombolt egyedüllét lehetőségét, mert ahogyan a szemek fölnyitják a hatalmas külső világot, úgy tárul föl önnön végtelen benső terünk mások számára.”
James D. Morrison (Hárs György Péter fordítása)

„Az öreg házsongárdi temető csodálatosan szép volt terebélyes, sárga-vörös lombjaival, vadregényes, zegzugos, rendületlenül szép sírjaival és a sugárzó ezer és ezer gyertyával… Délután négytől este nyolcig csavarogtam a temetőben minden cél nélkül, teljesen egyedül. Sokat gondolkoztam és az a nagy-nagy melengető sárga fény a sírok között mérhetetlen csöndes jóleséssel simogatott: olyan kellemes, csöndes, megbékélt szomorúság fogott el, amilyen még ritkán. Templomba akartam menni, de elmulasztottam; aki három óra hosszat sétált már mindszentek ünnepén a házsongárdi temetőben, annak nemigen van szüksége arra, hogy emberi beszédet hallgasson a halálról és a földöntúli dolgokról… Csodaszép idő volt. Rád is gondoltam közben: vajon mikor láttál utoljára kolozsvári temetői világítást, édes kicsi Barátom?…”
Dsida Jenő

„Hippokratész és a többi »öreg bölcs ember« a történelem előtti ősöktől az antik, középkori és modern tudósokig ezért minden esetben a különféle mitikus vagy sziderikus típusok és karakterek szerint ismerték fel »előre« az ember hajlamosságát a betegségre, s e betegség egyéni, természetes, lélekre és szellemre is kiható gyógymódját. Azért, mert nemcsak tüneteiben értékelték a betegségeket, hanem genézisben és teljes morfológiában is. Hippokratész arra oktatta a tanítványait, hogy tanulmányozzák a betegségek jelenét, múltját és jövőjét is.”
Szepes Mária

„Abból, hogy a »kincseket« az emberek »véletlenül« találják, sehogy sem következik az, hogy kincsek nincsenek. Ebből csak azt lehet kihozni, hogy annak, akinek megadatik, hogy a kincset megtalálja, le kell mondania a módszeres keresésről és a véletlenre kell bíznia magát. Az emberek néha ilyenre el is szánták magukat. Sőt, azt gondolom, hogy minden ember életében legalább egyszer előfordult, hogy a véletlennek inkább kezdett hinni, mint az ésszerű szükségszerűnek. Erről azonban nem beszélnek. A »véletlenből« az ember nem csinál elméletet, azaz olyat, ami mindenki számára mindig érvényes. Úgyhogy, ha beszélnek róla, ha nem, az emberek, épp úgy, mint régen, csak azt fogják keresni és megtalálni, ami szükségszerűen vagy legalábbis gyakran fordul elő, és azt fogják állítani, hogy nemcsak a kinyilatkoztatások, hanem a kincsek is csupán a képzeletben léteznek.”
Lev Sesztov (Kalmár Zoltán fordítása)

„Nincs ember, aki ne tűnődött volna el időbeliségén, időben való létezésén. Erről árulkodnak a leghétköznapibb kifejezéseink, szólásaink, elszólásaink, de ezt tanúsítják költők, filozófusok, természettudósok. »Mi hát az idő?« – tehetjük fel a kérdést Szent Ágostonnal. S talán a legbölcsebb, ha rögtön idézzük válaszát is: »Ha senki nem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom…«”
Balogh Vilmos Szilárd

„Szpéró meghalt, egy éjszaka, váratlan időpont – kezemben, lefogtam őt, vergődött, ha elengedtem, róni kezdte iszonyú, csapkodó köreit a kalitkában – valaminek vége volt, megtörtént az elhagyás, az elpártolás… ő annyira nem is tehetett róla, veréb kis madár, egy szempár megmerevült, nem nézett engem többé, elvesztettem életem barátját, félhettem, henyébben megy tovább minden.”
Tandori Dezső

„Azonban az utca emberének normalitását, gyakorlati természetű cselekedeteikkel együtt, fájdalmasan becsapja az automatizmus. Mindenki normálisnak és logikusnak tűnő rendszerekben töri és hajszolja magát; ámde mindezek a cselekedetek, mindezek a mozdulatok tudat alatt az irracionalitás és a konvenciók világának, az álmok során látott és elvesztett képeknek válaszolnak. Ezért van az, hogy amikor olyan képeket találunk, amelyek hasonlítanak rájuk, azt hisszük, hogy ez a szerelem, és azt mondjuk, hogy a nézésük álmodozásra késztet.”
Salvador Dalí (Hárs Ernő fordítása)

„Így tehát, midőn a szürrealistákról azt állítjuk, hogy ők egy szüntelenül mozgásban lévő látomásos valóságnak a festői, akkor ezalatt nem azt kell érteni, hogy a művészek az álmaikat másolják a vászonra, vagy netán álmaikból építik fel saját külön világukat, hogy így éljék ki szorongásaikat vagy gonosz hajlamaikat. Éppen ellenkezőleg, e művelet azt jelenti, hogy szabadon, bátran és elengedetten mozognak a külső és belső világ határán.”
Max Ernst (Román József fordítása)

„Aki Testet mond, az szerintem mindenekelőtt megértést mond, libabőrös, csupasz testet, a puszta hús látványának intellektuális elmélyítésével és valamennyi következményével az érzékekben, vagyis az érzésben.
S aki érzést mond, megérzést mond, azaz közvetlen ismeretet, meg-megforgatott közlést, mely belülről világosodik meg. A testben is van szellem, de gyors, mint a villám. S a test megrendülése mégis a szellem legmagasabb rendű szubsztanciájából részesedik.
S mégis, aki testet mond, érzékenységet is mond. Érzékenységet, azaz birtokbavételt, belsőséges, titkos, mély, teljes birtokbavételét önnön fájdalmának, következésképp e fájdalom magányos és páratlan ismeretét.”
Antonin Artaud (Fázsy Anikó fordítása)