Keresés:
Műhely

Gondolatok


2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 2006 2005 2004 2003 2002 2001 2000 1999 1998 1997 1996 1995 1994 1993 1992 1991 1990



„A hegycsúcson keresztül a partra fogsz érni, és az árnyékod hatására a vízből föl fog ugrani egy hal. Egy ilyen bensőségességet, egy ilyen formát még sohasem láttál! És így a napban megcsodálhatod az egzisztenciát.”
Peter Handke (Weiss János fordítása)

„Mintha csak Handke azt akarná mondani, hogy ne fetrengjetek itt össze-vissza a keserűségben és a szomorúságban, figyeljetek az álmaitokra, az álmaitokban rejlő szabadságra. És így az álmok is az ébrenlét világát fogják szolgálni.”
Weiss János



„Éppen alkata az oka, hogy Hárs Ernő költészetének esetében nemigen beszélhetünk alkotói korszakokról, stílusváltásokról. Az anyag, amivel dolgozott, már indulásakor rendelkezésére állt, a megtalált hang csak finoman módosult, és nem a látvány, hanem az egyre elmélyülő gondolat szintjén.”
Kemsei István


„Ágoston uralta az elkövetkező korszakot, Julianus mégis maradandó kérdéseket vetett fel. Ágoston azt állította, hogy a bűn és a vétek örökölhető. Az eredendő bűn átvitelét a nemi érintkezéssel kapcsolta össze és ezzel a szűzi élet elsőbbségének nézetét alapozta meg. A nemi vágyat gonoszként ítélte el: nem vetette el ezzel a természetet? Nem vetette meg a világot, amit Isten jónak teremtett? Nem ítélte el a szexualitást és a házasságot? Isten szerint való volt, hogy az újszülött gyermekeket bűnösként kárhoztatta, időbeli halálra és pokolbéli büntetésre szánta? A vágy (libido, concupiscentia) tényleg önmagában gonosz és az ember testi természetéhez tartozik? Ágoston tantétele nem rombolta le az akarat szabadságát? Isten számára nem jelent mértéket az ész és az etika? Isten igazságos vagy egy vad zsarnok? Az észről és a kultúráról, Istenről és az emberről alkotott kép forgott itt kockán. Az utókor fontos alternatívák előtt állt. Az e kérdésekről szóló viták újból és újból fellángoltak és a XX. században sem jutottak nyugvópontra.”
Kurt Flasch (Isztray Simon fordítása)



„… egyenesen lélegzetelállító ennek a dühös kamasznak – mert a dühhöz is érettség kell – csalhatatlan pontossága, szociális tájékozódási készsége, emberismerete és az egyházi hatalmi felsőbbséggel kapcsolatos, pengeéles ítélete.”
Báthori Csaba Arthur Rimbaud: Szegények a templomban című verséről




„A költemény fontos motívuma az isteni szféra keresése. Isten a szívben lakozik, de igazgatja az egymás iránti rokon- és ellenszenvek szálait is, és főleg künn él és uralkodik, a nagy Természet tengervégtelen perspektíváiban. A Brocken itt az Ígéret hegye (majdnem azt mondtam: az Ígéret földje), de egyúttal az isteni Természet szimbóluma is. Az utolsó szakasz nemcsak a hegyet szólítja meg és írja le, hanem magát Goethét is, aki úgy érzi magáról, hogy – akárcsak a Brocken – eddig fel nem tárt képességekkel rendelkezik (unerforscht die Geweide, a belek kifürkészetlenek), s épp arról szeretne két hetes útján meggyőződni, hogy érdemes tovább haladnia az eddigi úton.”
Báthori Csaba: Johann Wolfgang Goethe: Téli utazás a Harz-hegységben című verséről






„A bölcsesség nem képesség tekintetében áll a tudás fölött, hanem annyiban, amennyiben folyamatosan a ténylegesen megvalósuló élet változó viszonyaihoz igazítja a gondolkodást, mindig készen a megváltozó jelenségekre való gyors és megfelelő reakcióra.”
Kelemen Zoltán



„Ha az egyetemes pusztulás következtében az isteni és emberi törvények is semmivé lettek, az azt is jelenti, hogy nemcsak testi, hanem lelki-szellemi értelemben is felmerült ugyanez a kérdés, a gyógyír, a gyógyítás kérdése, és művében Boccaccio nyilvánvalóan arra is rá akar mutatni, hogy a valóság irtózatos és pusztító ereje láttán a korabeli orvostudomány csődjéhez hasonlóan a skolasztikus teológia hosszas okfejtései és tudós értekezései is egyszerre nevetségesen idejétmúltnak tűntek; sem vigaszt, sem gyógyírt nem jelentettek már sem a szerelem, sem a pestis miatt haldoklóknak. Úgy látszott, hogy – az orvostudományhoz hasonlóan, amelynek a test gondozása lett volna a feladata – az egyháznak mint a lélek gondozójának nemcsak megoldása, de tulajdonképpen szava sincs a kialakult helyzetre: nincs hiteles és elfogadható válasza a fekete halál és vele szoros összefüggésben az élet kapcsán felmerült kérdésekre, vagy ha van, az ő szava és válasza pont olyan hamis és erőtlen, mint bármely más emberi szó.”
Cseke Ákos


„Füst Milán művek sorában kísérelte meg gyermekkori és később elszenvedett traumái feloldását, novellák, drámák szereplőivé stilizálva apja, anyja és nagy szerelme alakját, és végigpróbálva az életében megoldatlan konfliktusok megoldásának lehetőségeit.”
Petrányi Ilona



„A Fohászkodás a világegyetem bizalmat ébresztő, nagyszabású rendjétől az életpálya fordulataiban, a halálban és a megsemmisülésben való megnyugvásig jut el. Mintegy leteszi életét ebbe a világokért felelős kézbe. S miközben átérezzük a lírai halandó szorongását, mi is részesedünk ebből a könnyítő, odaadó, békességes megnyugvásból.”
Báthori Csaba Berzsenyi Dániel verséről




„Az emlékezet nem zseb, hanem élő oktató: prófétai érzéke van az általa őrzött értékek iránt; őrangyal, aki azért van ott benned, hogy lejegyezze életed, és a lejegyzés által átlelkesít, hogy emeld magasba. Olyan szentírás, amely az ember születésétől fogva nap mint nap íródik; feljegyzései tele vannak jelentésekkel, amelyek sorra nyílnak meg, ahogy az illető tovább él, egymást magyarázzák, megmagyarázzák neki a világot, és kiterjesztik értelmüket, ahogy tovább halad, míg végül a természet és az élet teljes törvényévé nem válik.”
Ralph Waldo Emerson (Mesterházi Mónika fordítása)



„Míg különböző eseményeket láthatólag más és más módon őriz meg az emlékezet – egyeseket csaknem rögtön megjeleníti elbeszélés, mások megmaradnak »pillanatfelvételeknek«, megint másokra csak »a test« emlékezik –, s hogy más és más emberek különbözőképpen emlékeznek (egyesek vizuálisan, mások nyelvben, kisgyerekek másképp, mint felnőttek), az emlékezet természetére vonatkozó feltevések nemcsak a személyes identitásra vonatkozó elképzelést, hanem a kultúrának a múltjához való viszonyát, valamint a múltat rekonstruáló elbeszélések természetét és struktúráját is formálják.”
Nicola King (Ábrahám Zoltán fordítása)




„Az életrajzíró, aki elmondja a valós tényeket, kiszűri a nagy dolgokat a sok apróság közül, és úgy formálja meg az egészet, hogy számunkra is kirajzolódjanak a körvonalak, többet tesz képzeletünk ösztönzéséért, mint bármely költő vagy regényíró, a legnagyobbakat kivéve. Kevés költő és író képes a feszültség olyan magas fokára, amely valósággal ajándékozza meg az olvasót. De szinte minden életrajzíró, aki tiszteli a tényeket, sokkal többet adhat nekünk, mint egy újabb tényt a gyűjteményünkbe. A teremtő tényt adhatja nekünk; a termékeny tényt; a tényt, amely sugall és nemz. Erre is van egyértelmű bizonyíték, hisz gyakorta előfordul egy életrajz olvasása közben, hogy a könyvet félretéve agyunk hátsó zugában bizonyos jelenetek fényesen megmaradnak és egyes szereplők tovább élnek; azután pedig egy vers vagy regény olvasása közben magunk is meglepődünk rajta, hogy már ismerősként bukkannak elő.”
Virginia Woolf (Szlukovényi Katalin fordítása)



„Élettörténetem beépülése az Ábrahámtól napjainkig tartó történelembe nem egyéb, mint egy »sztoriban«, emlékezettartalmak áramlásában való lakozás, amely sohasem emelkedhetik saját nézőpontja fölé. A betagolódás mindig fenntartja a hitvallás perspektiváját: Isten az időben lakik, s az ő békéjéé, az ő jogáé és igazáé lesz az utolsó szó. Ez a távlat az emberiség emlékezetének terápiája: szabaddá tesz mind a múlt bűneit tudatosító történetírásra, mind a megbocsátásra, mind pedig a jövő konstruktív alakítására.”
Dietrich Ritschl (Mártonffy Marcell fordítása)



„A mítosz mindig ott kezdődik, ahol az emlékezetbe idézhető élet véget ér. A mítoszok, a mindenkori kultúra sajátos, meghatározó jelentőségű narratívái, kiemelkedően fontos funkciót töltenek be. Egy közösség a mítoszainak köszönhetően maradhat fenn társadalmi és kulturális létezőként, így szavatolja, hogy nemzedékei többé-kevésbé békésen kövessék egymást, sőt, a nemzedékeket a közös mítoszok hívják létre. A mitikus közösségek olyan társadalmak, amelyek a kétféle emlékezés közti különbség kiegyenlítésére törekszenek: a bennük felgyülemlő élettapasztalatot a mítosz nagy elbeszéléseire vonatkoztatják. Ezzel szemben a modern, nem hagyományos társadalmakban láthatóvá válik az emlékezet két fajtája közti különbség és a nemzedékek változása. A nemzedékek azért küzdenek, hogy maguk szabhassák meg a közös, nem személyes emlékezet mintáját.”
Wolfgang Müller-Funk (Mártonffy Marcell fordítása)



„Amit kétségtelenül a fotográfia és a rá következő képi médiumok medialitásához köthetünk, az a szóbeli és írásos emlékezetkultúra növekvő mértékű vizuális kiegészítése és kiigazítása. Az olyan képi ábrázolások, amelyek szándékoltan történeti eseményeket dokumentálnak, avagy csupán úgy utalnak saját jelenükre, hogy az utókor a keletkezési idejükben dívó kultúra és életmód vizuális dokumentumait látja meg bennük, természetesen nem új keletűek, ám soha még nem voltak ilyen tömegben hozzáférhetőek. Már nemcsak úgy hivatkozhatunk saját vagy kollektív múltunkra, mint ami nyelvileg kódolt, hanem mint ami vizuálisan is följegyzésre került.”
Jens Ruchatz (Forczek Ákos fordítása)



„A kiválogatás jelenti mentális tevékenységeink gerincét. S az emlékezet esetében nyilvánvaló a hasznossága. Ha mindenre emlékeznénk, az esetek többségében ugyanolyan nyomorultak lennénk, min ha semmire sem emlékeznénk. Ugyanolyan hosszú ideig tartana előhívnunk valamely időtartamot, mint amilyen hosszú ideig az eredeti tartott, és egyetlen tapodtat sem jutnánk előre a gondolkodásunkban.”
William James (Ábrahám Zoltán fordítása)


„…az emlékezésre jellemző tudatosság összetéveszthetetlenül különbözik a tudatosság más formáitól. Amikor egy eseményre emlékezünk, még ha homályosan is, tudatában vagyunk annak, hogy a jelen élménye úgy kapcsolódik a múlt tapasztalatához, ahogy semmilyen más élmény nem kapcsolható hozzá. Nem tévesztjük össze az észleléssel, a képzelettel, az álommal, a hallucinációval vagy annak elgondolásával, hogy mi van vagy mi lehetne a világban.”
Endel Tulving (Pauly-Takács Kata fordítása)



„Rendkívüli emlékezőtehetsége egy határozott előnyt biztosított Sz. számára: a csecsemőkorba visszanyúló emlékei voltak, olyanok, amilyenek bennünk, többiekben esetleg ki sem formálódtak, vagy amelyeket már régen elvesztettünk, mivel a későbbi sok-sok benyomás kiszorította őket; s az is elképzelhető, hogy azért nem rögzültek benyomásaink e korai életszakaszban, mert nem fejlődött még ki az emlékezetünk alapvető eszköze, a beszéd.”
Alekszandr Romanovics Lurija (Ábrahám Zoltán fordítása)




„Az agynak nincs központi processzora, egy mindent kontrolláló szuper menedzsere. Inkább sejtegyüttesek megosztott, ám gazdag kapcsolatrendszerrel összekötött hálózatairól beszélhetnénk, amelyek egymás között egy koherens élmény illúzióját keltik, amelyben mindannyian osztozunk normálisan működő pillanatainkban. Az emlékezet rejtélye, miként az agyi folyamatok oly sok vetülete is, úgy tűnik, az, hogy egyszerre helyhez kötött és helytelenül kötetlen. Az emlékezés egyszerre biztos és határozott, mint amikor felidézzük a hét napjainak a nevét, vagy mint amikor sok év után újra kerékpár nyergébe szállunk és biciklizni kezdünk, ugyanakkor tünékeny és csalóka, mint egy szappanbuborék, mint amikor megpróbálunk visszaemlékezni az első pillanatra, amikor megpillantottuk szerelmünket, és emlékünket összehasonlítjuk az övével.”
Steven Rose (Tóta Péter Benedek fordítása)